Mar 3-4 honapja szabaduszokent tevekenykedem es nagyon is szerettem/szeretem ezt az eletet de kozbejott nehany dolog ami miatt el kellett mennem bejelentett munkahelyet keresni.
Prepare yourself
Ahogy az ilyenkor lenni szokott eloszor az erre szakosodott oldalakon neztem korul. Pesti es debreceni allasokat palyaztam meg. Ezt kovetoen pedig az ugynevezett "kopogtatos" vonalon is elindultam. Kikerestem varoskam komolyabb, grafikaval foglalkozo cegeit es mindegyiknek elkuldtem az oneletrajzomat, referenciaimat es kozoltem, hogy teljes- es reszmunkaido is erdekel. Sot bedolgozas is (egyebkent ezt szerettem volna a legjobban).
Results
Meg kell mondjam pozitivan csalodtam, hisz a cegek 90%-ban valaszoltak is megkeresesemre. Kaptam probafeladatokat. Volt ahol bar allast nem ajanlottak de "felkeltettem erdeklodesuket" cimen behivtak egy kotetlen beszelgetesre es volt ahol sorry sorry majd egyszer hozzaallast tapasztalhattuk.
They Want You!
Most pedig kiternek arra az esetre amin azert felment a vernyomasom. Egy ceg keresett WEBDESIGNER-i munkakorbe elvileg embereket de, mint kesobb kiderult droidokat. A ceg neve most mindegy, legyen mondjuk Aidemmrofni. ;) Voltak kedvesek es felhivtak, hogy ugyan menjek mar ba masnap 10 orara. Tudomasul vettem, beirtam a naptaramba es masnap mentem...
Exercise book? WTF?
Odaertem a megbeszelt idopontra es megkerestem a kedves holgyet aki kompetens volt az ygemben. Megkert, hogy faradjak utana es leultetett a targyaloba. Elment majd visszatert egy emberrel (tovabbiakban Geek Istvan lesz a neve vagy Mitnick vagy Kocsog) akinek kb. adatbazisrajzos tapetaja van, bash parancsos agynemuhuzatja es Kevin Mitnick meztelen fenykepet hordja a penztarcajaban.
Leullt velem szembe Kocsog ur, kihajtotta a kisalaku! kockas fuzetet amelybe lathatoam 5B-s graffitceruzaval voltak feljegyezve a kulonbozo ellenem iranyulo algoritmusok es elkezdett kerdezni a kis cuki szakalla es szemuvege alol...
Burn baby! Burn!
Probalom szo szerint idezni. Minden ugy tortent ahogyan az le leszen irva!
- Nahmost... HTML megy?
- Igen.
- Hmmmm....akkor....CSS-rol hallott mar?
- Persze! Nem vagyok meg egy expert de megoldom amit kell.
- Uhumm...uhummm.... Flash? Es ha igen milyen szinten?
- Ha az ActionScript tudasomra kivancsi akkor erre azt tudom mondani, hogy nem vagyok profi de azert mennek osszetettebb feladatok is. A motion resze a flashnek pedig nem problema.
(Ekkor mar majd leesett a szekrol annyira laza volt. Kb. mint a L'art por l'art osztalyfonokos jeleneteben lathato delikvens )
- Hattttthhhc igen...igen... Photoshop?
- Mivel azt hasznalom a legtobbet ezert azzal ugy erzem teljesen tisztaban vagyok.
- Ja hogy iiiigy. Akkor, hogy hmmm.....vilagositana egy kepet? Hany fele modon tudna ezt a manipulaciot elvegezni?
- Levels, Brightness/Contrast?!
- Igggen a levelsre gondoltam. Akkor....Illustrator? Indesign?
- Otthonosan mozgok bennuk!
- Mond maganak az valamit, hogy template?
- Persze, hisz dolgoztam mar tobb CMS-el is es ugyebar azok is templatekete hasznalnak.
(ez mar nagyon CPU-n uthette mert elkezdett atmenni nightmare-be es nyomta a kemenyet)
- Programozasi nyelvek? Az AS-t mar emlitette. Tovabbiak?
- Javascriptet tanulgattam meg es pici C++ de azt nagyon halvanyan csak.
- Nah jo ezek mondjuk kliens oldali nyelvek. (akkor jo! koszonom, hogy szolt?!:)) Komolyabb? Pl. Php?
- Nem sajnos!
- mySQL? Mas adatbazisok?
- Kezdo szinten.
- Emliette, hogy ert a Flashez de hogyan optimalizalna a flashben keszult kreativjat?
- Ahol tudok vektoros abrakat hasznalok. A kepeket importalas elott optimalizalom. Sot ha lehet fuggveny segitsegevel huzom be oket.
- ASP? Perl?
- Nem mennek!
(itt meg mar bennem ment felfele a pumpa. de nem uuugy, mint a lanykanak aki melleul a wc-nek!:))
- Otthonosan mozog bannerkezelokben?
- Elnezest! Nem ertem a kerdest!
- Tudja mi az a bannerkezelo?
- Mint peldaul az adverticum?
- Igen! Eltalalta. Mas szolgaltatot esetleg tud felsorolni?
- Nem! Nem ismerek tobbet.
Astala vista!?
Ekkor a mellette vegig ures tekintettel bamulo (feltehetoen nem egy iskolat vegeztek) nore tekintett es nyugtazta nagy sohaj kozepette, hogy O vegzett es felmerte a tudasomat.
The NASA stuff
Ezutan kifaradtunk es a holgyet kellett kovetnem, hisz mentunk az ertekesito urhoz, hogy megerdezzuk mikorra tudok visszajonni megcsinalni egy probamelot. Az iroda valami borzalmas hangulatu. Kb. 100 ember egy foldszinti egybenyitott irodaban egy forgalmas sertaloutcaban. Magyarul mindenki ki van rakva kirakatba, mint vmi cirkuszi majom. A grafikusok elott 15"-os LG monitor! 1db!
I'll be back?!
Mondjak, hogy menjek vissza 11-re es akkor el kell keszitenem egy kreativot. Setalgattam a varosban es ujdonsult Mitnick baratomra gondoltam, hogy az anyja vajon jol foz-e? Kozben azon is filoztam, hogy en nekem semmi kedvem nincs olyan szar gepeken es egy olyan bornyutelepen dolgozni. De hatha jol megfizetik... Persze. Itt mar gyanalodtam magamra!:)
And the dear mom?
Felhivtam a kedves holgyet, hogy ugyan mondja mar meg mennyi is az annyi? Mert ha keves akkor inkabb nem megyek vissza bohockodni... Kerdi O mennyit gondoltam en? Mondom 140 netto. (Tudom kedves pesti barataim, hogy ez lof*sz de ez Debrecen!) Lattam a hangjan, hogy kikerekedett a szeme.;) Kozolte, hogy ez sok. Mondom miert mennyit gondoltak? Es most jon a lenyeg: 3 honap probaidore kb. minimalber majd kereshetek akar havi 80 - 90-et is. Nah mondom akkor koszonom szepen sok szerencset viszontlatasra rohhagyatokmeganyatokban!
So...
Kepessegeidet tekintve:
- nem art ha 22 evesen mar 30 ev rutinod van
- az osszes letezo, eltunt es kialakuloban levo programozasi nyelvet vagod
- ha kepes vagy az adatbazisokat binarisan megjelenitve is kiertekelni
- az ASCII tablazatot beteve tudod
- barmikor kepes vagy felpatchelni a NASA egyik urallomasanak oprendszeret
- ertesz a surgossegi ellatashoz tovabba a szivsebeszethez es le tudsz vezetni egy szulest MSN-en keresztul
- barmikor meg tudod mondani az euro pontos alakulasat
...es ideznem mar oly sokszor emlitett Royaljerry baratomat: "legyen tíz diplomája, a föld összes nyelvéből felsőfokú, értsen bölcsészettudományokhoz, természettudományokhoz, és oldja meg a Goldbach-sejtést. Ja, és holnap kezdünk borítékragasztással."
Ennyi! Es follyon ki a szemed a szaros monitoraiktol. Nezzed ahogy a sok marha az utcan bamul rad. Hallgasd ahogy a sok nyomorult hirdetesszervezo allandoan telefonal es dogojje' meg! Mindezt webdesigneri pozocioban!
Tisztelt Ceg! Bar en nem vagyok kelloen alkalmas Onoknek de van egy nagyon kedves ismerosom aki valoszinuleg minden igenyuknek megfelel majd. A neve Herman Otto. O az utolso magyar polihisztor es par pengoert vagy gyemantfelkrajcarert el is vallaja a melot. Kellemes bannerbaszogatast! Haljatok ehen vagy szomjan!
Tisztelettel: pegazoo
-
troll:
2007. 08. 20. 13:22taps-taps-taps-taps!
-
royaljerry:
2007. 08. 20. 13:25A történelem bezony ismétli önmagát:
Felvételizik három diák. Bemegy az első, akinek hatalmas protekciója van. Megkérdezi a bizottság:
- Mikor fejeződött be a második világháború?
- Hát talán a század közepe felé, talán 1945? - mondja a felvételiző.
- Zseniális, fel van véve!
Bemegy a második jelentkező, akinek van egy kis protekciója. A kérdés ugyanaz:
- Mikor fejeződött be a második világháború?
- 1945.
- Egy kicsit pontosabban esetleg?
- Valamikor tavasz vége felé, tán május 6.?
- Rendben. Felvettük.
Bemegy a harmadik jelentkező, akinek egyáltalán nincs protekciója. A kérdés ugyanaz:
- Mikor fejeződött be a II. világháború?
- Európában 1945 május 6.-án lépett érvénybe a fegyverszünet, a japánok 1945 szeptemberében kapituláltak.
- Hmmm. Hány embert vesztett a Szovjetúnió?
- Huszonkétmillió-hétszázezer-százkettő.
- Hmmm. Név szerint? -
rrd:
2007. 08. 20. 15:30Nem is értem min vagy fennakadva. Egyáltalán hogy tudsz te webre design-t csinálni MySql nélkül??? Amatőr! :)
-
pegazoo:
2007. 08. 20. 15:57sajnos enm ar csak ilyen low skilled vagyok.:) tudod a produktivitas es a lustasag nalam azt diktalja, hogy szorakozzon a f*szom itt php-val meg SQL-el. Vannak jo kis OpenSource CMS-ek. Eddig minden igenyt kielegitettek amikor hanszaltam oket szhal...:) Tenyleg en kerek elnezest. Viszotn jeleznem, hogy azert a NASAnal voltam mar takarito szhal pro vagyok!:)
-
v150r:
2007. 08. 20. 16:24"A neve Herman Otto. O az utolso magyar polihisztor es par pengoert vagy gyemantfelkrajcarert el is vallaja a melot. Kellemes bannerbaszogatast! Haljatok ehen vagy szomjan!"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D
azért ez röhejes.
és ilyenek vezetnek cégeket. -
rrd:
2007. 08. 20. 16:47Takarító a NASA-nal? MySql nélkül? Na ne mond.. :)
-
axaard:
2007. 08. 22. 10:53Már bocs, de a webDESING-hoz, miért kéne mysql? Azzal majd szopjom a (web)PROGRAMOZÓ. Szerintem.
A DESIGNER egy kreatív ember, aki "megálmodja", majd elkészíti egy site designját. De az oldalmotort miért kéne neki összeütni alá?
-
rrd:
2007. 08. 22. 12:16axaard: Azért tettem oda a smileket. A designerhez abszolút semmi köze a Mysql-hez. De ha megnézed az álláshirdetéseket, akkor kb azt kapod amit itt a So részben.
-
axaard:
2007. 08. 22. 13:39Jah, bocs. Reggel volt, még nem fogott az agyam :-D
-
baloghi:
2007. 08. 22. 20:42...évekkel ezelőtt, lehet talán tizenöt is- pályáztattam, kerestem kooperátori munkakörbe egy embert. Nem voltak különösebb kivánságaim, csak gépiparban járatosabb, együttmüködni tudó ember legyen a jelentkező.
Jónéhány jelentkező volt, volt olyan több akinek hasonló profilu vállakozása futott természetesen- ez persze minden esetben elgondolkodtatott.
Aztán befutott egy több nyelvet beszélő-gépészmérnök- közlekedésmérnök- hosszujáratú tengerészkapitány. Nagyon szimpatikus volt- jóval túl az ötvenen, hosszu vezetői tapasztalattal, logisztikai gyakorlattal stb.
Nem tudtam felvenni. Nem a pénz miatt, azért mert túl jó volt hozzánk. Nem azért mert több volt mint ötven engem akkor ez még nem érdekelt... ma igen.
A legtöbb helyre egyébként a kora miatt nem volt alkalmas...mondta.
Még egyszer visszajött már mint nem aspiráns. " Minden reggel megborotválkozom és elmegyek otthonról, mintha munkába mennék, a gyerekeim ne lássák a kinomat, és maradjon valami becsületem." -mondta.
Bántam később nagyon sokszor az akkori elutasitó döntésemet. Megviselt- még ma is megvisel- amolyan deja'vu. Mert velem is megtörtént mindez... -
pegazoo:
2007. 08. 22. 21:25oooooo bazzzeg! ez tenyleg nagyon kemeny:S es a kora miatt miert is nem lehetett felvenni? lehet buta kerdes de nem vagom
-
axaard:
2007. 08. 22. 22:20"azért mert túl jó volt hozzánk." Ez alatt mit értesz?
-
BobMaster:
2007. 08. 23. 22:04pegazoo: jól döntöttél, és nem csak a pénz miatt :)
axxaard: van ilyen ember, akiről tudod, hogy minden irányban kilóg az általad felépített munkaköri leírásból. mindent tud, sőt kétszer többet. Ha mégis felveszed, rövid idő alatt úgy fogja érezni, hogy be van zárva, romlik a motivációja, a teljesítménye, végül rosszabb lesz, mintha egy droidot gyúrnál fel arra a szintre - mert annak előrelépés, fejlődési lehetőség, akarja, csinálja, küzd érte.
Bojár Gábor (a Graphisoft elnöke) jut eszembe, akinek volt szerencsém hallani egy előadását. A kulcsmondat az volt: a siker titka az, hogy mindig megpróbáltam nálam jobb embereket alkalmazni, úgy, hogy mindig fenntartottam a végső döntés jogát.
-
pegazoo:
2007. 08. 24. 0:14bobmaster koszonjuk az ertekes hozzaszolast! valoban tanulsagos
-
LCoder:
2007. 08. 24. 13:00Sajnos ma a web elég nagy mértékben erről szól. Nincs külön webprogramozó és webdesigner, rabszolgák vannak akik megcsinálják a grafikát és meg a péhápémájeskúleles dolgot is minimálbérért (ezek a cuccok kb. azt képviselik a szoftverfejlesztésben amit Fekete Pákó a zenében). A cég bátran bevállalja a KicsiDeHusi bt webportálját sz*rért h*gyért, de még így is drágább mint a szomszéd Pistike aki a cég weblapját harmadáért megcsinálja wordben, így sokkal feljebb nem tud menni sem árban sem bérben.
Az egyébként külön tetszett hogy a C++ után az ipse megkérdezte hogy esetleg valami komolyabb, mondjuk PHP :-D :-D :-D
-
tr:
2007. 08. 24. 13:35jo hogy grafoligiai vizsgalatot nem csinaltak. idiotak.
megneztem eme ceg OTTLAPJAT [:D!] hat ezek szemetelnek rendesen. innovativ es jomagyar szokas szerint `igenyes` is amiket csinalnak.a korrol:
szemelyes tapasztalat hogy egy valoban tudatosan mukodo nagy cegnel a 22 ev inkabb hatrany mint elony. [ nem egy meglehetosen nagy bp-i ceg elvarasa alapjan mondom ezt ]
a 82 utan szuletettek kevesbe jo munkamorallal rendelkeznek sot kiemeltek olyan eseteket hogy nagy hanyadban viselkedesproblemaik is vannak. Termeszetesen _ez nem vonatkozik mindenkire_ / de ha a 75-82 szuletett es egy 82 utan szuletett humaneroforrast osszehasonlitjak akkor ezutobbi allitolag kevesbe termelekeny ill. nehezebb vele az "egyuttmelo".masik hogy igen, a cegek szeretnek magas komplexitassal biro emberekkel dolgoztatni de a jo dezajner+koder egy szemelyben mint a feher hollo, vagy ha egy evben egyszer akad egy, az sem ebben az orszagban bassza el a draga idejet.
a blogod meg jo. -
pegazoo:
2007. 08. 24. 13:57hmmmmm... szhal akkor ez most egy olyan korszak ami hippiket es eletmuveszeket termel ki magabol? mert akjkor hamarosan eljon ismet a nobelesek ideje:D
and very happy for tetszik a blogom!:) -
Gabez:
2007. 08. 24. 15:55Sajna ez van az IT iparban, nem csak a webdesignnál. Soksok betűszó, tudd mindet, kérj keveset és talán felveszünk...de akkor is csak a saját kis kuckódban ülhetsz egész nap, szar eszközökkel, kurva sok melóval.
Azt hiszem, rászolgáltunk a rabszolga titulusra ;)
-
LCoder:
2007. 08. 24. 18:10Ja, és persze mielőtt beraknak a 4 négyzetméteres kis kuckódba előzőleg fényképes önéletrajzot kérnek. Elvégre a kis celládban ahol ülsz roppant lényeges hogy hogy nézel ki...
-
Cibet:
2007. 08. 24. 21:56Azért annyira nem volt katasztrófális ez a felvételi. A cégek a dolgozóikról egy profilt tartanak nyilván, amiben benne van, hogy milyen területeken használhatók. Ez ahhoz kell, hogy projektekre be tudjanak osztani, mint humán erőforrást. Távolról sem jelenti azt, hogy mindenhez érteni kell! De például, ha a következő projekthez mysql-es emberke kell, akkor téged nem fognak hívni. Egyébként az is gyanús, ha valaki túl sok dologra mondja, hogy ért hozzá. Egy-két dologban lehetsz profi egyszerre.
A próbamunka is normális, ekkor derül ki, hogy mennyit hazudott a jelölt a felvételin.
Itt csak annyi történt, hogy túl képzett voltál a munkához, de ők valószínűleg ismerik a piacot, és tudják, hogy kapnak 90-ért is "webdesigner"-t. Igazán jól keresni - alkalmazottként - nagyvállalatoknál lehet, egyedi rendszerek fejlesztésével.
A "valami komolyabb? pl PHP?" ütött, ha tényleg így hangzott el. :)) -
pegazoo:
2007. 08. 24. 23:41igy!:) Tovabba nekem nem a probamunkaval volt problemam hanem azzal, hogy mennyiert kell nekem bohockodnom ott. Es tovabba az amit a felmeresrol mondtal az tokeletesen igaz... csak nem ebben az esetben... ez tuti! Hidd el jo emberismero vagyok es en ultem ott ket nyaladzo idiota elott:D
-
Yv@n:
2007. 08. 29. 10:54Cibet:
Ez így hülyeség. Ha takarítónőt veszel fel, nem kérdezed meg ért-e a motor szereléshez, csak hogy tudd, hogy ha a főnök kocsija véletlen lerohad, akkor meg tudja-e csinálni.Ha webdizájner munkakörbe keresel embert(aminek gyak nulla köze a kódoláshoz), akkor nem kérdezed meg tőle, hogy mennyi tapasztalattal rendelkezik a kernel fejlesztésben.
-
Cibet:
2007. 08. 29. 11:16Hmm. Szerinted akkora különbség van a webdesigner és a webfejlesztő munkája között, mint a takarítónő és a motorszerelő között? Nekem más a tapasztalatom...
-
pegazoo:
2007. 08. 29. 12:00valoban nincs akkora kulonbseg. sot nem is baj ha az ember tobb mindenben otthon van. nekem a problemam ez az altalanos jelenseg, hogy mindenhez ertsel mikozben sz*r korulmenyek kozt, picsa penzert dolgoztatnak. ennyi! de keszul egy repost is ott majd kifejtem reszletesebben:)
-
RealPhoenix:
2007. 08. 29. 13:08Hali
En megemlitenem a TOZSDE-nek programot fejleszto ceget, es meg joparat is szivem szerint, de sajna folosleges, a lenyeg, hogy programozo ismerosommel szarra rohogtuk magunkat rajtuk, mikor elmeseltem par allasinterjut, amik kb a kovetkezo volt spec a tozsdenel:
Figyeljetek, mert ez speciel C/C++ allitolag:
Elmondtak a rizsat, en is. /ekkor meg kolcsonosseg/
Elemtoltak egy tesztlapot, hogy mondjam el mi micsoda.
Elkezdtem mondani, majd az utolso feladathoz erve:
ugy vellem egy osztaly szerkezet, de mondom ilyen osztalyszerkezet sem c-ben sem c++-ban nem szabalyos (mivel a korabbi feladatokban elofordultak hibak, es amugy is fuggvenycsoportokat, illetve memoria allokalo fuggvenyeket nem teszunk strukturaba, ezert mondtam hogy ez nem tom micsoda akar lenni ha ez elvileg okes, de sztem ez abszolut nem okes, tehat mondtam: egy objektum lenne elvileg a dolog, megfelelo fuggvenyekkel)
Mire:
ez nem objektum, hanem rendes struktura, melyben fuggvenyeket hivogatunk, tehat egy fuggvenycsoportosito struktura.
Mire en: ez sztem nem okes, es en ilyennel meg nem is talalkoztam
Mire ok: hat mivel nem ismerem fel a dologt, es ez egy alap dolog es amugy is szabalyos, ezert nem en vagyok az o emberuk
Erre en: hat rendben, jolvan -oszt kalap kabat es elmentemHasonlo dolog, marmint ez a strukturas hulyeseg meg jopar helyen volt, es ahol taliztam a dologgal, mindenhol mondtam hogy nem okes, es elobb utobb allokacios problemat okoz ez, mire minden balfek: ez nem okoz allokacios hibat *a rohely az az, hogy akkor miert keresnek c/c++ programozot, ha csak a c nyelvi szintaktikat kell ismerni, illetve miert akarnak olyan embert, aki a korabbi fuggvenyeiket kijavitja, ha az alapveto baromsagokat nem lehet javitani??*
Tehat, aki szerint ez nem hibas:
struct valam
{
int gaswd;
egyfuggveny();
kettofuggveny();
haromfuggveny(gaswd);
};ebben a formaban, es programozonak nevezi magat, az vegye tudomasul, hogy en azt nem masnak, mint balfasznak tekintem!!!!
"es igy tovabb a strukturaban a mindenfele fuggvenyek"
Jah, es szerintem is nem azert talaltak ki a c++ szintaktikat, mert az ilyen struktura osztalyok fuggvenykezelese nem vezet allokacios hibahoz; lehet utana kellene olvasnom annak, hogy aki letrehozta a c/c++ nyelvet, az miert annyira seggfej, hogy egy ilyen alap dolgot nem hasznal, nyilvan csont hulye volt ez a szemely (szegeny Ricsi).
Graphisoftnal:
bemegyek felveteli beszelgetesre, lenyeg hogy jonnek paran felveteliztetni, majd kapom a kerdeseket, es valaszolok, majd minden valaszomnal: ez meg jo, belefer, okes, rendben, etc minositesek, majd:
Varkonyi Viktor felteszi a koltoi kerdest:
Mi a kulonbseg a pointer alapu objektum, es a tombalapu objektum kozott.
Leragzom, hogy a memoria allokacio jellege mas, illetve mivel a pointer eseteben egy nem inicializalt pointer objektumra kerdezett ra, hat ezert mondom a kovetkezot szinten: mivel a tombalapunal adott mennyiseget definialt, ezert ott az objektumok szamara allokalt terulet ugymond tobbes (megegyezo az elemszammal), s mivel az alltala jelolt pointer eseteben inicializalatlan pointerrol van szo, ezert ott csak 1 memoria reszt inicializalunk az objektum szamara, jobb esetben, bar ez ... etc.
Erre Varkonyi elkezd ugy csinalni, mintha en nem ertenem a kerdest es feszegeti a temat.
En meg gondoltam valamit nem jol mondtam el, es elmondtam ugyanazt kicsit maskent.
Nah szo szo, a tortenes lenyege: tobbszori nekifutas esete utan, Varkonyi ur gondolja elmondja a megoldast:
Leirja a kerdeset papirra, es mutatja: az egyiket igy cimezzuk, a masikat igy.
Magyarul a cimzes-re kerdezett ra, csakhogy siman jeloles formalyaban (egy programozonal sztem egy hasonlo kerdesnel nem az a lenyeg ki hogy jeloli, de mind1, amugy meg pointer tombelem lepteteseket, illetve megadasokat legalabb 3-4 fele keppen jelolhetunk, bar bizonyos esetekben bizonyos kivetelek eseten bizonyos jelolesek nem minosulnek megfelelonek /van mikor csak a fordito miatt/)!!!!
Magyarazataban a pointer eseteben is tobb elemet cimzett meg, s a kovetkezot mondtam:
pointert ilyen formaban nem cimezhet, ha nem allokalt memoria teruletet (marpedig csak ennyit irt: valamiosztaly *ennekpointere;), mert az cimzes hibat okoz, 1 elem eseten meg kicsi az esely a hibara, de hogy raadasul akar 10 elemet is igy cimezzen allokacio nelkul, hat mondom ott mar eroteljessen nagy a valoszinusege, hogy tul fog cimezni, etc.
Es a valaszom melle fuztem a kovetkezot:
Eddig a memoria allokalas tekinteteben a valaszom ugyanaz volt, illetve ugyanazt adtam meg, csupan allokacios vonalon haladva, annyi kulonbseggel, hogy szerintem amit felrajzolt, illetve leirt, az hibahoz vezet.
(vagyis ezt irta kb: hivatkozas a fenntebb leirtnak megfeleloen: (ennekpointere+5)->egyfuggveny();) *ennyire primkon*Tehat, aki szerint ez nem hibas:
valamiosztaly *ennekpointere;
(ennekpointere+5)->egyfuggveny();ebben a formaban, es programozonak nevezi magat, az vegye tudomasul, hogy en azt nem masnak, mint balfasznak tekintem!!!!
/Varkonyi Viktor: a graphisoftnal egy vezeto beosztasu, allitolag elegge nagytudasu szemely, aki sokat kodolt, es ma mar tulajdoni hanyaddal is rendelkezik/Legvegul: kb ugyanazt a valaszt kaptam tobb ilyen hibas eljarast mutogato cegnel: pedig az jo, mert evek ota ugy hasznaljak a fuggvenyhivasokat, etc, tehat en tom xarul, viszlat
Kivancsi vagyok ezekhez az esetekhez mit szoltok!!!
-
takuan:
2007. 08. 29. 13:43Azt szólom, hogy tanulj meg helyesen írni, meg ha ott is ilyen pökhendi voltál, nem is csodálom, hogy kizavartak.
- formalyaban ezt "j"- vel írják
- eroteljessen ezt egy "s"-el írják
- alltala ezt egy "l"-el írák
Egyébként a kifogásolt megoldások ha nem is szépek, (én nem tennék hasonlót) azért még működőképesek. -
Leni:
2007. 08. 29. 14:02Tenyleg nincs nagy kulonbseg. En pl webfejleszto vagyok, de tolem is rendszeresen kerdezik: "Photoshop? Illustrator? Excell?:) Flash?"
Ertheto is, sokszor ebben kuldik az anyagot, es neha jol is jon, ha nemkell visszakuldenem az anyagot, hogy javitsanak ki egy elutesi hibat:)Egyebkent kulfoldon sincs maskepp az interju.
Jelenleg Londonban dolgozom, beazonositatlan munkakorben, ehberert [angalokhoz kepest:)), ha valakit erdekel leirom kesobb ].Az allasajanlatban az volt, hogy IT Consultant-ot keresnek irodaba, gepkarbantartas, websitekarbantartas.
Hany eves?Honnan jott? bla.bla... majd
Ert HTML-hez?
PHP?
ASP?
MySQL?
Excell?
Crystal Reports?
Goldmine?
Illistrator?
Windows Serverek?
Active Directory?
Exchange?
MSSQL?
Linux?
Apache?
Nortel BCM?
Routing?Halozatok?Ja es a piaci ar 50%at tudjuk adni:))
Persze nem panaszkodok, mert igy is orulok, hogy felvettek.
De nyugaton sem megy ez maskepp...
Azota egyebkent kiderult, hogy a fentiekrol tobbet tudok mint a fonokom:))
Ezeket a divatszavakat mindig benyogik az interjun, ha mar nagyjabol tudod hova tenni oket az mar eleg...szerencsere tudtam... -
gabóca:
2007. 08. 29. 15:12Hi,
Jó a cikk, örömmel olvasom mások tapasztalatait a magyar munkarőpiacról. Csak előre, és ha ilyen eset előfordul, oszd meg velünk, én kíváncsian várom. Magam is maréknyi helyet megjártam az elmúlt hónapokban, és kezdek kikupálódni. Vicc, és szánalmas, mit művelnek az emberrel, az olykor tudatlan ostoba "döntéshozók". De megadatott az is, mikor én zavartam a francba, a nagyképű háer menedzsert. Tanulok, egyre többet, ezen a vicces emberpiacon...
-
Cibet:
2007. 08. 29. 15:15RealPhoenix
Az a véleményem, hogy pont ilyenek miatt ábrándultam ki a C++-ból. A Java a fő profilom, de évekig programoztam C++-ban. Azt hittem elég jól értek hozzá, de néha csak pislogtam néhány kollégám megoldásán, és bősz internetes kereséssel jöttem csak rá, hogy az ő megoldásuk is benne van a C++ szabványban. Csak nekem eszembe se jutott volna úgy használni, mert meg lehetett oldani az adott feladatot egyszerűbb eszközökkel is. Szegény Ricsi, amikor megcsinálta a C-t, egy nagyon szép, átgondolt, logikus egyszerű nyelvet alkotott, amivel simán le lehetett váltani az Assembly-t. Aztán jött Stroustrup, és szegény C-re ráerőltette az objektum orientált elméletet. De úgy, hogy a régi, struktúrált C szintaxist is magában foglalja. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy minden feladatra legalább hatféle megközelítés létezik, így aztán ahány programozó, annyiféle programozási stílus. Hacsak a programozó nem fegyelmezi magát, teljesen áttekinthetetlen kódokat tud írni. Ezért az ilyen "találd meg a hibát a kódban" feladatoktól hidegrázást kapok C++ esetén. Fene sem akarja megtanulni az összes kis finomságát. De arra kétségtelenül jó, hogy megállapítsák, mennyire vagy penge.
Szerintem te királyul vágod a C++-t, inkább a pökhendi, lekezelő viselkedésed miatt nem vehettek fel. Egy csapatban ritkán van szükség brilliáns elmékre, egy jó erős közepes programozó is megfelel általában, aki tűrhetően tudja implementálni az adott feladatot. Sokkal fontosabb az együttműködés a kollégákkal, az együttgondolkodás, nem pedig a kioktatás. A hibákat pedig az alapos tesztelés úgyis kihozza. Fontos még megérteni, hogy a másik ember mit akar, ebben szintén nem szerepeltél jól. -
Cibet:
2007. 08. 29. 15:18A félreértések elkerülése végett: "pont ilyen DOLGOK miatt ábrándultam ki..." :)
-
krumplibáhóc:
2007. 08. 29. 16:01RealPhoenix:
tulajdonképpen kit akartál a logikáddal meggyőzni magadat vagy a leendő főnöködet ?
Egy ember egójára, hogy akarsz logikával hatni ? -
pegazoo:
2007. 08. 29. 16:36uhh krumpli ezek kemeny sorok!:)
-
VirsLee:
2007. 08. 29. 18:1922 évesen, ha nappali fősulira jártál, akkor kb. nulla munkahelyi tapasztalatod van. Örülj a munkának és ha pár év múlva keresett szaktudásod lesz olyan területen ahol, nem annyi a munkavállaló, mint égen a csillag, akkor reménykedj a 140e-ben...
-
Tomhacks:
2007. 08. 29. 18:20RealPhoenix
Átfutottam az írásodat, csak egy dologra szeretnék reagálni: a structban való függvényhasználatra. A C++ előadóm mondta gyakran, hogy a struct és a class szinte UGYANAZ, csak annyi a különbség, hogy a structban az alapértelmezett láthatóság public, a classban meg private. Ebből kiindulva legális és értelmes az a példa, amit te hülyeségnek tekintesz. Az más kérdés, hogy structnak maximum konstruktort ír az ember, de azt is elvétve.
Cibet
Az, amit írtál, hogy többféle megközelítés létezik minden problémára az szerintem egyáltalán nem a C++ hibája/sajátossága. Pl. tavaly volt egy ilyen beadandónk, hogy grafikont kellett készíteni QT-ben (ami ugye egy grafikus képességekkel tuningolt C++ Linuxra). Oszlopdiagramot lehet csinálni pl. téglalapok rajzolásával, de a legjobb tipp az volt, hogy progressbarokat használjak: tudom kicsit fapad, de ha 1 estéd van összedobni, akkor bőven jó.
Java tárgyam jövőre lesz majd, szal Javal még nem találkoztam, de azt akarod mondani, hogy az ebből a szempontból jobb nyelv, hogy egyértelműbb mindenre a megoldás?Tom.
-
Unreal:
2007. 08. 29. 21:22Raadasul ilyennel en is talalkoztam, hogy 8-5 ig itt kell lenni, es kurva szigoruak vagyunk, es nem lehet elmaszkalni csak ugy munkaidoben barmit elintezni, (pl elszaladok 10 percre befizetni egy villanyszamlat, vagy vmi ha netalan az csak 4 ig van nyitva) neked kell tartanod az ugyfelekkel a kapcsolatot, mindent neked kell intezni, meg fel ora az ebedido ugy hogy azt szigoruan percre be kell tartani, es a fizetes 80e ft..
Ez Debrecen egyik legmenobb grafikai studioja...no comment.Tudjatok az a vicces amikor az ilyen 50 eves faszfejek okitanak a vilaghalorol, meg a webrol, meg mindenrol, mikor en ugy nottem fel hogy 12 evesen mar utottem a plus4 masinam klaviaturajat....
-
pegazoo:
2007. 08. 29. 23:12virslee 14 evesen mar art director voltam egy rts-nel. altalanos iskolaban egyik nyul rajzomra 2 pirospontot kaptam. kozepiskola alatt is intenzive fogllakoztam a dolgogal majd egybol elhelyezkedtem. et cetera et cetera... tobb tapasztalatom van mint hinned!;)
-
version:
2007. 08. 29. 23:31kapitalizmus van gyerekek, amig találnak 80e-ért melost addig mért adnának 140-et amugyis a webdesigner szakma halott
hihetetlen számomra hogy egy komoly cég pointerekkel baszkurál felvételin
ez LOl
pl javaban nem tudok , de elég lenne 1 hét amig ráállnák
csak fizessék meg hogy motivált legyek -
pegazoo:
2007. 08. 29. 23:55nem halott az. sosem lesz! csak fel van higulva mert minden hulyegyerek le tudja mar szedni a PS-t es meg esetleg ha nem is talal tutorialokat ahol cool hatasok elkesziteset talalja es behelyettesiti a sajat nevet a szovegbe pl., akkor megtallaja a bevel and emboss-ty meg a dropshadow-t. anyuci mega szomszedbacsi megsimogatja a fejet es akkor o elismert designer :)
-
kay:
2007. 08. 30. 7:03hogy homárosan mondjam: aki a pistikék miatt aggódik, az sikeres ember nem lehet. a pistikék mindigis az alsó réteg munkáit fogják elvállalni, azt a csoportot, ahol mindegy hogy mi, csak egyen dezány az oldalon. egy magára valamit adó designer az ilyenekn átlép, mert még csak az a pénzt sem éri meg, sokkal több a szopás ezekkel. másrészt pont azilyen fajta "nyígás" az, amiből nekem az jön le, tényleg legalább annyira tapasztalatlan vagy, mint fentebb utalt rá vki - és ezen nem segit, hogy 14 évesen "art director" voltál egy rts-nél :)
hogy pozitiv legyek: egy budapesti cég "art directora" vagyok, keresünk külsős munkatársakat. ha érdekel, dobj mélt és bejöhetsz megmutatni mit tudsz. c/cpp nemkell, ps, xhtml/css, flash, as annál inkább.
-
RealPhoenix:
2007. 08. 30. 7:14Takuan> helyesiras nem izgat igazan, ha eszrevettedvolna, konzekvensen irok rosszul :)
Ha pedig programozol, es kicsit komolyabb dolgot szeretnel, akkor a fent vazolt dolgokat nem hasznalod, vagyis a struct-ot mint fuggvenytarolokent, vagy a pointert foglalas nelkul objektumkezelesre.
Az oka: mert a progid olyan szep kifagyikat fog okozni, amiket csak hetek, vagy honapok, vagy rosszabb esetben ha kelloen nagymeretu prg-be kell beagyazz dolgokat, akkor esetleg evek mulva talalsz meg.Tomhacks:
Szintaktikailag igaz a dolog, DE!!!!!!!!!!!
Akkor csak azt kerem, hogy nezz utana legyszives a memoria foglalasanak struct eseten, es objektum eseten.
Az teny hogy az objektumokat a struktura elrendezes szerint def-eltek, de mivel mem jelleggel problemakat vetett fel a dolog, ezert ......, vagyis inkabb objektum.
Az eloadod nem veletlenul mondta, hogy: SZINTE!!!!!
Jah, es ennyi erovel akar unioba is teheted a fuggvenyeket, de ott is ugyanez a problema.
NB: ugyanis a fordito illetve a program a struktura meretet elore hatarozza meg, egy fuggveny eseteben (mar amennyiben az tartalmaz fg-t) pedig inkabb futas idoben, magyarul ha a strukturanak megvan a szukseges mem merete, es abbol hivogatod a fuggvenyeket /dinamikus-rekurziv jellegu eseten/, akkor mar az elejen is siman tulcimzel, es mi lesz ha tulcimzel?? olyan tarteruletre irsz, ahol mas adatokat tarol a prg-d, vagyis nemvart felulirasaid lesznek -ekkor meg nem fagy ki egybol, de akkor en mar inkabb azt mondom: rosszabb esetben nem fagy ki!!!!
Jobb eset ha kifagyizik, mert akkor elbol vagod hogy valamit elkurtal, de nem kicsit, nagyon :)
Objektum pointerkezeles eseten inicializalas ill. mem foglalas nelkul az effekt kb ugyanez. -
RealPhoenix:
2007. 08. 30. 7:38Tomhacks:
Bocsi ha nem elegge szemleletes a dolog.
Aszem inkabb igy irom le:
Csinalj egy ilyen strukturat, mint amirol irtam.
Es ez a struktura legyen rekurziv-onhivatkozo jellegu.
Ha ezt hasznalod, akkor amikor kell, memoriat foglalsz neki.
De tegyuk fel, nem foglalsz memoriat neki.
De megis ugy hivatkozol, es leptetsz velt elemek kozott, mintha foglaltal volna.
Mi lesz az eredmeny?? /ekkor mar tokre hamar eszreveszed azt amirol beszeltem/
A kulonbseg a 2 kozott csupan az, hogy a fenntebb leirt esetnel sokkal kesobb veszed eszre azt, hogy butasagot csinaltal.NB: spec azert tom ezeket a dolgokat, mert algoritmusokkal foglalkozom, es az eljarasok tekinteteben eppen eleg a szivas, ha programozastanilag is xarul csinalnam, akkor nagyon szivnek /igaz, mikor tanultam az egeszet, akkor szivtam is, de szerencsemre lepesrol lepesre haladtam/
-
Cibet:
2007. 08. 30. 12:08Tomhacks
Nem, egyáltalán nem erről beszélek. A QT egy grafikus komponens library a sok közül, vagy ezt használod, vagy mást, nem érdekel. Magával a nyelvvel van problémám, de nem akarok nagyon offtopic lenni, ezért csak röviden. Például itt a stuct és a class közötti különbség, amin a kollégák olyan jól elvitatkoznak. A struct a C-ből jön, különböző típusú adatok összefogására szolgál. Aztán ugye az OOP alapja, hogy az adatokat fogjuk össze az őket kezelő fügvényekkel, így a stuctból kinőtt a class. De a kompatibilitás miatt megőrízték a struct-ot is, csak felbővítették a class tulajdonságaival. Én mindig ledöbbennek azon, hogy C++ programozók képesek a stuct és a class használatán vitatkozni, mikor a structot rég el kéne már felejteni. Javaban nincs is.
A másik furcsa dolog az operatorok felüldefiniálása. Remek, hogy elrejted a használó elől, hogy mi történik a háttérben, csak ha nincs dokumentálva, hogy pontosan mi történik, egész furcsa jelenségek fordulhatnak elő. Pláne, amikor a rég eltávozott kolléga után kell a kódon módosítani. Például nem értettem, hogy miért nem működik egy sima függvényhívás, amig észre nem vettem, hogy a függvényhívás operátort is felüldefiniálta! Mert lehet! De minek?
Egy tiszta C++ programban egyébként nem is kéne pointereket használni. Ott van a referencia(&) és a template-ek(STL) funkciói. Ettől, hogy a pointerhez hozzáadunk egy konstanst, a hajam égnek áll! Még sorolhatnám ezeket, de mindegy, már nem akarok C++-ban dolgozni.
Nagyon igéretesnek látszik a D nyelv, ami a C++ hibáit küszöböli ki (http://www.digitalmars.com/d/index.html) de sajnos nem áll mögötte egy nagy cég, mint a Java(Sun) vagy a .NET/C#(Microsoft) mögött, így nem tudom mi lesz belőle. Én jól elvagyok a Java-val, még jobban ellennék a .NET-tel, mert az még gyors is. Ha sebességkritikus natív programot kéne írnom, akkor meg C, minimális C++ hivatkozással. -
Aktualis:
2007. 08. 30. 12:11 -
JulWCZar:
2007. 08. 30. 12:39Tomhacks: csak nem eaf3? En is pont ezt kaptam, es a progressbart hasznaltam mert egy estem volt ra. Erdekes egyebkent hogy a linuxhasznalatom eletem soran mostanra dontoen programozassal telt. Szoval irtam mar grafikus nyilvantarto programot, de nem tudok mountolni pendriveot :D
A C++ pedig max STL-el emesztheto, amugy olyan dolgokat kell leprogramoznod amit maximum elronthatsz. Szoval en nagyon ruhelltem mindig is a C/C++ -t (Delphi volt a nagy szerelem :D ), de odafigyelessel korrekten megcsinaltam elsore az osszes targyat belole. Az biztos hogy az a C++ oop amit az ELTE-n tanitanak nagyon korrekt es mely, mert utana barmely mas nyelven neztem hogy kell hasonlo dolgokat csinalni (beleertve korabbi Delphi / Visual Basic / PHP konyvek ujraolvasasat), nevetsegesen egyszeru volt megerteni es peldahoz kotni azok mukodeset.
Na es akkor jott a .NETes, C#-os vonal. Imadom a C#-ot. Csodalatos. Megkoti a kezed, de jo okkal. Villamgyorsan atultethettem bele mindazt amit pl.: algoritmusokbol tanultunk, gond nelkul, akarmilyen nyakatekert adatszerkezetrol volt szo. Es mennyit lehetne aradozni rola. Ha nem zuzzak be nekunk a brutal C++-t, nem tudtam volna ennyire ertekelni a valtast. Egy csoda en mondom. Soha mast.
-
Tomi vagyok:
2007. 08. 30. 12:52RealPhoenix, te Vérpistike!
Hol tanulsz éppen? Vasipari szakközépben eljársz délután számtech. szakkörre? Még abból is kihagyhattál párat...
De azért kösz, jót röhögtünk ominózus c ÉS c++ eszmefuttatásodon. Mindegy, megmutattad a hülyéknek :D LOL -
Cas:
2007. 08. 30. 16:15Ezek a felvételi komédiák tényleg vérlázítóak. Mindenesetre tanuld meg, hogy mi az, ami tabu (kioktatni a felvételiztetőt, még ha igazad van is stb.). Túl átlátszóan hazudni sem szabad, az is gyors game overhez vezet. Ha egyszer nem ismered a Trutymó Designer 17b-t, akkor mondd meg, hogy nem, gyakran a felvételiztető is csak egy elé lökött listáról olvassa fel ezeket, és egyáltalán nem biztos, hogy súlya van.
Egyébként az a tapasztalatom, hogy ahol teljesen abszurd volt a felvételi szisztéma, de végül mégis megkaptam az állást, onnan előbb-utóbb én mentem el, mert az igazi hardcore abszurd akkor kezdődött, amikor elkezdtem a melót. Rengeteg a xar munkahely, ahol rabszolgaként kezelnek _mindenkit_.
Az életkorról annyit, hogy villámgyors az átmenet a "túl tapasztalatlan" és a "túl öreg" között, elvárják a több éves tapasztalatot, de a harmadik X után már bárhol a szemedbe böföghetik, hogy ők a nálad fiatalabb, "dinamikus" munkaerőt kedvelik. Ha már ténylegesen van tapasztalatod és referenciád, akkor az éppen nem számít.
Számomra az a legidegesítőbb, amikor tükörsimán lemegy az interjú, nagy a mosolygás, és a végén már arról cseveg veled a felvételiztető, hol érdemes ebédelni a közelben, de az interjú után se kép, se hang - egyszerűen nem értesítenek, mintha ott sem lettél volna. Valaki leszólt fentről, hogy a felvétel talán mégse most legyen.
-
RealPhoenix:
2007. 08. 30. 16:31Cibet: oop-vel es meg jopar dologgal kapcsolatosan tok igazad van, de azert meg ismerni kell :)
Tomi vagyok:
http://209.85.129.104/search?q=cache:COUPT5gmFsEJ:www.sg.hu/galeria.php%3Fguid%3D1088610716+%22Tomi+vagyok%22+buzz&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu
Hat igen, kb valoban ez lehetsz, s mi meg csak rajtad rohogunk epp te kis .... hehehe :)
Egy masik illeto eppen olyant mondott rolad, hogy inkabb le sem irom, mert meg egyesek ugy gondolnak, hogy minositgetlek, pedig nem, inkabb csak sajnallak :) -
RealPhoenix:
2007. 08. 30. 16:35Tomi vagyok: bocs, mivel gyege vagy nyaktol folfele, ezert inkabb a sima linket lokom ide, hogy megtalald magad :)
http://www.sg.hu/galeria.php?guid=1088610716
NB: amugy megsugom hol vagy, mikor ezt olvasod nyomikam: epp egy szamitogep elott :) hehehe -
pegazoo:
2007. 08. 31. 8:24Tomi es Phoenix: Jot kacagtam de szerintem ez mar nem ide valo!:)
-
Tomi vagyok:
2007. 08. 31. 8:48Színvonal. Gratulálok. Főnix, nekünk nem kellett képeket keresni, stb. , a hozzáállásodon és a "hozzáértéseden" nevettünk, amit ugye a prog.hu - ról már ismerhetünk.
Ne aggódj, a pubertánskor hamar véget ér. Utána jobb lesz. Bízz bennem!
(Ajánlani tudnám még, hogy rajzolj rólam gúnyos dolgokat, vagy találj ki gonosz mondókákat, vagy játssz el valami sértőt a babáiddal.)
MOST VÉGE, BÁRMIT IS REAGÁLSZPegazoo:
Bocs, de ezt nem tudtam megállni. -
RealPhoenix:
2007. 08. 31. 21:27Tomi vagyok:
Nah igen kis pisis, szinvonal.
A te szinvonaladnal valszeg egy ertelmi fogyatekos is alig tudna lejebb menni.
Masfelol: nem kell szegyenkezned, hogy 1 perc keresessel megtalaltam a fenykepedet, olyan csini vagy rajta! -heheheprog.hu-val kapcsolatosan: nyilvan vagy annyira primitiv, hogy 2-3 eves temaban sem tudnad megadni a valaszt, gondolom ezert nem is tudtal erdemlegesen valaszolni.
Bar azzal az ertelmi szinvonallal amivel rendelkezel, miert is tudnal -hehehe
Nah a lenyeg: tudod en nem vagyok annyira primko, hogy mindenhol mas nicket kellene hasznalnom, egy kicsit magadba szallhatnal.
Bar mivel a gondolkodas valszeg nem erosseged az ertelmi fogyatekossagbol adodoan, ezert vedd ugy, mintha nem is kertem volna, nehogy megeroltesd magad -hehehe -
RealPhoenix:
2007. 08. 31. 21:31Tomika:
Bocsi hogy az ambivalens betegseged nem vettem eszre korabban, mivel azt irtad egy szemelyben: "nekünk"Tanacs: forduljatok mind a 6-an orvoshoz mihamarabb, mielott meg teljessen elhatalmasodna a betegseged es megtobb szemelyisegre szakadsz :) -hehehe
-
pegazoo:
2007. 08. 31. 21:47Aktualis: a cikk amit benyomtal illetve anak adatai teljesen helytalloak. Es ha egy kcisit jobban belegondolunk akkor egy dolog jon le belole...illetve ketto!
1. Szar a hozzaallas. Aki akar munkat az talal is!
2. Szar az egesz orszag ugy ahogy van!:D -
RealPhoenix:
2007. 09. 01. 18:17Pegazoo:
1. Munkat valoban lehet talalni, penzt viszont nem /mert van mikor atnyomnak/
2. Szar az orszag hozzaallas: miert? szted kie ez az orszag?? Magyaroke?? NEM
Akkor miert is varod el, hogy legyen aki a magyarok erdekeit kepviselik??
A munkaadok sokszor ugy intezik a dolgokat, hogy jogilag nehogy kifogast
tudj emelni.
A versenytorvenyeket pedig a piaci szereplok nem tartjak be, hanem szepen
felosztjak azt -tokedemokracia
3. Sokszor sokmindent kernek, hogy tudj. Amikor pedig mar azt kerdik:
folyekonyan tud e valamilyen idegen nyelvet vagy nyelveket, akkor egy
normalis ember elgondolkodik, hogy a leendo munkaltato epeszu e vagy sem.
Merthogy: ha valaki muszaki vegzettsegu es beallitottsagu, es meg nyelvet
is (kulfoldit) perfect modon vag, akkor miert is itt keresne munkaltatot?
4. A munkaugyi adatokat az unios elvarasoknak megfeleloen allami
megrendeleseknek megfeleloen szepen kerekitik, hamisitjak, illetve a
munkanelkulitol a hivatal nagyon gyorsan igyekszik megvallni, es hiaba az
apellata - +csesz1/7ed
5. Allami rahatassal a lusta, jo anyagi csaladbol szarmazokat reszesitik
elonyben /lasd startkartya program/
6. Jah, es az adatok hamisitasat illetoen: van hogy egy hanyados ket erteket
direkt cserelik fel, hogy jobb adatot kapjanak eredmenyul es ha
netalantan megis valaki rakerdez hogy ez vagy az miert ennyi, mikor
valojaban nem annyi, akkor siman rakopik: elnezest, eliras!
Ezert is nem szeretnek reszadatokat konkretan kozolni, hanem csak
szazalekokat -egyertelmu, hogy nem veletlen *sokat szoktak kozmetikazni*
7. Mikor egy allasinterjun +kerdeztek mennyit szeretnek es eppenseggel
veletlenul tudtam, hogy a masik vegzettsegemre ugyanott mennyit kapnek s
ennek megfeleloen mondtam egy erteket, akkor azt mar sokaltak es meg
akkor is, mikor ugyanannyit mondtam, mint amennyit a masik vegzettsegemre
adtak volna. Tehat igaz, a mernokok sokat akarnak, mert a munkaltatoknak
az lenne a jo, ha egy mernoknek eleg lenne havi 70-90e netto.Bocsi, de a sort ragozhatnam es eppenseggel ehez nincs nagy kedvem.
A lenyeg egy: van, hogy akarmilyen ketkezi munka tobbet hoz, mint egy villamosmernoki, avagy informatikus diplomas allas.Es egy kerdes: ha valaki jo real targyak teruleten, az valszeg human vonatkozasban nem /vagyis idegennyelvben nem/.
Tehat a kerdes: most valoban mernokot akarnak ezek a cegek, vagy nyelveszt?
*plane gondolok azon cegekre, amelyek az anyanyelven kivul +2 vagy +3 nyelvismeretet kernek egy mernoktol*
Ha meg nyelveszt akarnak, akkor miert kell egy mernokot baszogatni??
Azert, hogy ereztessek vele hogy egy szar alak, es hogy hugyert szarert orulhet ha dolgozhat egyaltalan?? -
pegazoo:
2007. 09. 01. 19:08hmmmm... az utolso 2 mondat volt a leglenyegesebb!:)
-
Cibet:
2007. 09. 01. 22:28Nem értek egyet ezuttal se! :)
Megint ez az elittudatosság, szakbarbárság. Értsétek meg! A cégek olyan embert keresnek, akik el tudják látni az adott munkakört. Nem zsenikre van szükség a legtöbb helyen. Ahol zsenik kellenek, ott nem is számít annyit a nyelvtudás (játékstúdiók, katonai szoftverek, beágyazott rendszerek, mittudomén). Elég ha meg tudod értetni magad a kollégákkal. Írsz egy jó bemutatkozó programot, hogy figyeljetek, ezt tudom én. Ha tényleg olyan jó, fel is vesznek, akár a Googlehöz is.
Viszont az átlag, én is, felhasználói programokat fejleszt. Ti is ilyenre pályáztok. Itt az a lényeg, hogy az ügyfél mit akar. Az ő igényeit kell kiszolgálni. Nyilván az ügyféllel pedig a saját nyelvén kell beszélni, jobb esetben valami közös nyelven. Angolul megtanulni pedig nem a világ, a legtöbb programozó kollégám gagyog valamilyen szinten. Az egész csak gyakorlás és kitartás kérdése. A "döntsék el, nyelvészt akarnak vagy mérnököt" pedig egy buta, szélsőséges hozzáállás.
"A lenyeg egy: van, hogy akarmilyen ketkezi munka tobbet hoz, mint egy villamosmernoki, avagy informatikus diplomas allas."
Ennél nagyobb ostobaságot nem hallottam mostanában! De tudod mit, menj el benzinkutasnak, utcaseprőnek, takarítónak! Komolyan mondom, nagyon gáz a hozzáállásod! -
Cibet:
2007. 09. 01. 22:35Bocs, a beidézett mondatot kicsit félreértettem. Tényleg van, hogy a kétkezi munka többet hoz, mint egy diplomás állás. Csak nem ez a jellemző. Nyilván itt is az számít, hogy mennyire vagy tapasztalt, mennyire keresett az adott szakma. Van egy autószerelő haverom, megkeres annyit, mint én, igaz jóval többet is dolgozik, és azért az autószerelést nem tekintem pusztán kétkezi munkának.
-
RealPhoenix:
2007. 09. 02. 8:36Cibet:
Katonai szoftvereket: itthon nem talalsz, marmint fejlesztes vonatkozasaban.
Beagyazott rendszerek: nagyobb cegek nem fejlesztenek ilyesmiket, csak kissebbek, akik jatekgepekkel foglalkozgatnak pl, de azok is nagyon valogatnak es olyan szemelyeket keresnek, aki villamosmernok-muszeresz-informatikus + minimum kozepfoku angol nyelv, es akkor meg csak a kissebb kovetelmenyut emlitettem.
Jatekstudio: nah valoban itt van a legkissebb kovetelmeny, ami itt specifikusan kell, az kb a kovetkezo: nem programozo kell oda, hanem olyan szemely, aki a grafikai fg-ket illetve dx fg-ket kivulrol belulrol tudja, vagy kozel ilyen szinten tudja, tehat ez az a terulet, ahova kifejezetten szakbarbarokat keresnek
Adatbaziskezeles: hasonlo mint a kulcssoft ceg - csak es kizarolag adatbazis kezelessel kapcsolatos dolgokat illetve fg-ket kell ismerj, semmi kreativitas nem szukseges hozza, jah, es nem is kell minimum 5 fele adatbazis kezelo fuggvenycsoporokat ismerned, mint pl: sql nehany verzioja illetve fajtaja (sql, mysql, sqllite, postresql), vagy oracle, vagy DB/2, vagy Informix, vagy SyBase, vagy Ingres, vagy Interbase, vagy FireBird, vagy Flaim, etc, etc; itt a lenyeg, hogy 1 adatbazis kezelo fuggvenyeit ismered, es orrba szalyba azt hasznalod, a tobbihez max ugyanazokat a beszolasokat kopkodod, aztan valszeg ugyis lesz idod utana nezni, ha meg nem akkor elobb utobb csak talalsz valami hasonlo helyet, a szopoka csak az, hogyha esetleg az egyik fajta kifut, amit mar megtanultal *mondanek peldat, de most hirtelen nem jut eszembe* akkor csesz1/7ed azt amibe belenyomtal egy rakatot.
KFKI: legtobbszor igen komoly problemakat illetve fejleszteseket kellene megcsinalj majdhogynem ingyen, beugro feladatkent eloadva, illetve max 80-90 -ert 1 vagy 2 honap alatt, mikozben az adott cegcsoport dollar milliokat kap erte, a lenyeg sokszor ez esetben: legyel matematikus, informatikus, fizikus 1 szemelyben es termeszetes a minimum 1 idegen nyelv ismerete, ami celszeruen ajanlottan angol, esetenkent pluszba nemet -ez itt mar az igenyesseg felsofokon cimu nota, szo szerint utcaseproi fiztesert
-
boj:
2007. 09. 04. 1:54"Katonai szoftvereket: itthon nem talalsz, marmint fejlesztes vonatkozasaban. "
Nem igaz, többről is tudok.
"KFKI:..."
Kis túlzással tök igaz.
-
Forex:
2007. 09. 04. 18:34Üdv,
Rengeteg állásinterjún voltam már életem során. És igaz sajnos az, hogy minimum legalább 5 nyelvet beszéljél, ne legyél még 21, de legyen mögötted minimum 10 éves munkatapasztalat az adott területről. Az a jó ha azért a főnök unokaöccse/huga vagy. És nem árt ha még a legeslegelején amikor még csak olvasod az álláshírdetést magad mellett tartod az értelmező szótárt, plusz olvasol a sorok között. Ezt egy ismim küldte el nem olyan rég:
Szótár álláshirdetésekhez:
"Kezdő" - a törvény által megengedett legalacsonyabb fizetést adjuk.
"Gyakorlattal rendelkező" - semmilyen segítséget nem nyujtunk a munkakezdéshez.
"Gyorsan tanulni tudó munkaerő" - nincs betanítás.
"Rugalmas munkaidő" - szinte minden nap túlórázni kell.
"Jó szervezőkészség" - az összes iktatási munkát el kell végezned.
"Életre szóló befektetés" - valamilyen hálózatépítésről van szó.
"Manager" - házaló ügynök nagy területtel.
"Jó kapcsolatteremtő készség" - neked kell felvenni az összes telefont, vagy telefonszámokat hívogatni.
"Autóvezetői gyakorlat" - gyakran túl kell lépned a megengedett sebességet.
"Egyedülálló lehetőség" - nincs még egy ilyen cég, aki ilyen alacsony fizetésért ilyen sok munkát vár el.
"Tervezés és koordináció" - a főnök céges és magán utazásait kell szervezned.
"Gyors problémamegoldó képesség" - több hónapja lejárt határidejű munkákat kell sürgősen elvégezned.
"Jó komunikációs készség" - több tonna levelet és dokumentációt kell megírnod.(Nem hülyéskedek, de ezek tényleg ezt is takarják, volt 1-2-t szerencsétlenségemre megtapasztalni közülük).
-
RealPhoenix:
2007. 09. 05. 9:44Hali!
Boj: Katonai fejlesztesek tekinteteben erdekelne merre kutakodjak
NB: nemzetbiztonsagnal csak kulfoldrol vasarol cumokkal nyomulnak csak es kizarolag, legalabbis mikor utana jartam a dolognak 2 eve, ez volt, fejlesztesbe invesztalni, vagy valamit egyedileg fejleszteni nem akarnak, etcForex: szotart illetoen tobbnyire kiba modon igazad van
NB: *kiigazitas*
"Életre szóló befektetés" - aki adja a penzt annak a nyogesre eletre szolo a befektetes, aki pedig elveszi a penzt, annak eletre szolo nyaralas, es konckent olykor odavetett hulyites a penzt prezentalonak, vagyis a nyogdecselonek
"Manager" - csicskamunkas, igaz tobbnyire ezek mind azok is, a semmihez valo hozzaertesukre lehetnek ezek a leginkabb buszkek *a tudatlansag tutko magabiztonsagot kolcsonoz nekik /nyilvan ezert olyan szep kiallasu mindegyik fasz/*
(elnezest az iszonyu keves kiveteltol)Meg segedmunkara sem jok ezek a Managerek, nem is vagom mire lehetne oket hasznalni erdemlegesen, csakugy mint a jogaszok vagy kozgazdaszok javat.
/Hacsaknem Durcika Gyurcsikat veszem alapul pl: egy orszag tonkretetelere/ -
balti:
2007. 09. 27. 13:42Kedves Pegazoo!
Hasonló történetbe én is belefutottam. A yourpegazoo gmail-es postafiókodat meg szoktad nézni? Írnál esetleg levélben egy magán visszajelzést a részemre!
Köszönettel
Balogh Tibor -
pegazoo:
2007. 09. 27. 14:04Szia! Igen meg szoktam nezni. Pontosabban at van iranyitva a kozponti mailcimemere:)
-
kozgazdasz:
2007. 11. 04. 14:29RealPhoenix:
a kozgazdaszok tobbek kozott arra is valok, hogy pillanatok alatt felmerjek, hogy te egy olyan balek vagy, akit minel tavolabb kell tudni a cegektol.
-
Toncsi:
2007. 11. 29. 3:38RealPhoenix:
"Katonai szoftvereket: itthon nem talalsz, marmint fejlesztes vonatkozasaban."
A képességeidhez való világmegváltó kutatások tényleg nincsenek, de azért pl. a Magyar Honvédségnél (is) foglalkoznak érdekes dolgokkal, csak oda egy sima coderként nem lehet bejutni. Aztán szerencsére van (igaz csak 2 tudok hirtelen) magyar cég is olyan, akik külföldi katonai cuccokra fejlesztenek. Bár mostanában tőlük sem láttam álláshirdetést :)"Beagyazott rendszerek: nagyobb cegek nem fejlesztenek ilyesmiket, csak kissebbek, akik jatekgepekkel foglalkozgatnak"
És megintcsak Loool! Egy kicsit nézz utána mik azok / hol használnak beágyazott rendszereket a játékgépeken kívül :D"Adatbaziskezeles:" ehhez már túl fáradt vagyok...
-
Toncsi:
2007. 11. 29. 3:40RealPhoenix:
Bocsi csak most látom, hogy érdeklődsz a katonai szoftverek iránt.
A kérdezősködést szerintem kezdheted a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is pl.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van buzz-os felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
